Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum

Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum - a Velencei-tó körül az egyik turistalátványosság, ahol Vörösmarty élete és írói pályája elevenedik meg a költő relikviáin és kéziratain keresztül.

Ha elutazol egy új helyre, amit szeretnél felfedezni, a kiválasztott úticél atmoszféráját szeretnéd átélni. Felfedezheted a természeti szépségeit, kipróbálhatod a helyi gasztronómiát, részt vehetsz kulturális rendezvényeken, ismerkedhetsz helyiekkel. Felkészülsz, hogy meglátogass turistalátványosságokat, amiket kigyűjtögettél az Internetről. Egy-egy hely híres épületei vagy az építészetük miatt emlékezetesek, vagy történelmi jelentőségűek, vagy híres emberek lakhelyeiként tartják számon ezeket. A történelem ezeknek a híres embereknek az emlékezete, és ha meglátogatod az épületeket, ahol az emlékezetes emberek éltek, átélhetsz valamit a helyi kultúrából, és az adott nemzet kultúrájából is, ahol épp jársz.
A Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum egy ilyen híres, turisztikai célpont a Velencei-tónál, Kápolnásnyéken, amit érdemes meglátogatni. A magyar romantika híres költője, Vörösmarty Mihály a gyerekkorát töltötte a most emlékmúzeumként működő épületben. A Szózat szerzője egy évesen került Kápolnásnyékre, nem a szülőháza tehát ez az emlékhely, de gyerekkorának, első versírói próbálkozásainak színtere. Az Emlékházba belépve a 19. század első felének biedermeier stílusában berendezett, az író életéből származó relikviákat felvonultató tárlatot tekinthetsz meg. A központi bútordarab Vörösmarty íróasztala és rajta a Szózat kézirata testközelivé teszi ennek a híres, magyar kultúrát meghatározó szerzőnek a mindennapjait, élettel tölti meg az irodalommal való találkozást. Az emlékmúzeum Vörösmarty életét és pályaképét dolgozza fel kéziratok, dokumentumok és korabeli tárgyak segítségével egy autentikus helyszínen. Az író szerette a tavat, és a helyi környezetet, több korai versében megörökíti a természet iránti rajongását.
Bemagoltad a Szózatot, mert kötelező volt? Nem is emlékszel, hogy ki írta? Ismerd meg, érezd is meg, hogy hol és hogyan, milyen élmények, környezet és életesemények hatottak erre a kivételes személyiségre, Vörösmarty Mihályra, aki a nemzeti himnusz után a legismertebb magyar verset írta.
Szózat
Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum
2475 Kápolnásnyék, Vörösmarty u. 31.
+36 (70) 382-3054
Nyitva: márc. 15 - nov. 30.
Hétfő: Zárva
K - V.: 10 - 18
Utoljára frissítve: 2019.08.28